Review

Parlando
2011. 4. szám

Mindenkihez egyénileg kell megtalálni az utat

A Liszt Ferenc-díjjal 2011 tavaszán kitüntetett gordonkaművész, Szabó Péter, a Budapesti Fesztiválzenekar szólócsellistája rendszeresen tart mesterkurzusokat a világ különböző pontjain. Idén júliusban a franciaországi Rodez városa mellett megrendezett kurzuson tanított, ahol már visszatérő vendég. Szabó Péterrel a mesterkurzusok „lélektanáról” Bokor Gabriella beszélgetett.

– Szerte a világban tartanak mesterkurzusokat különböző korosztályoknak. Milyen szintek léteznek egyáltalán?

– Én három kategóriába osztanám ezeket. Vannak az egészen fiataloknak, azaz a tizennyolc év alatti, kiemelkedően tehetséges gyerekeknek szervezett kurzusok, Amerikában például nagyon sok ilyen jellegű, egyetemek által rendezett kurzust tartanak. Ezek közül most azt említeném meg, amelyiken Ildikó lányom négy alkalommal vett részt, ez pedig a bloomingtoni Indiana University nyári akadémiája. Itt egy hónapon át tanítják a gyerekeket az egyetem legnevesebb művésztanárai, köztük a legendás Starker János. Aztán van a második szint, vagyis az a fajta mesterkurzus, ahol a korhatárt általában 18 és 25 év között állapítják meg, és van a következő kategória, ahova már a művészdiplomát megszerzett muzsikusok jönnek. A világon kivételt képez a Verbier-i Fesztivál, illetve Akadémia, ahol a korhatár nem okozhat különösebb gondot, így 18 éven aluli, kivételes képességű zenészpalánta és már-már karriert befutott fiatal művész akár együtt is zenélhet.

– Úgy tudom, hogy ön leginkább a zeneakadémista korosztályt tanítja szívesen.

– Nézze, én a tehetséges gyerekekkel szeretek foglalkozni, nem húzok korhatárt, de az is igaz, hogy a legszívesebben azokkal dolgozom, akik már több időt eltöltöttek a tanulmányaik során az iskolákban, és jobban ismerik a zeneirodalmat. Akkor szeretek igazán tanítani, amikor már nem az alapokat kell felépíteni, hanem a növendék olyan technikai és zenei tudással érkezik, amit aztán tovább lehet formálni.

– A Rodez mellett rendezett mesterkurzuson is ezt a korosztályt tanította.

– Igen, 18 év felettiek jöttek, akik különböző zeneakadémiákon tanulnak, de egy olyan növendékem is volt, aki már megszerezte a művészdiplomát. Egyébként a párizsi zeneakadémián tanító néhány kollégám különösen fontosnak tartja, hogy a tanítványaik minél több tanárhoz eljussanak, minél több tapasztalatot szerezzenek, és a nyarat se töltsék muzsikálás nélkül, úgyhogy ők is beajánlották hozzám egy-két növendéküket. Két kurzust tartottunk egymás mellett párhuzamosan, egyet a hegedűsöknek, egyet a csellistáknak, és a résztvevők a záró koncerten kamaráztak.

– Milyen hosszú egy ilyen franciaországi kurzus?

– Általában tíz napos, de az én részemről ez most sajnos csak egy hetes volt, mivel szólóestem volt a Kodály fesztiválon.

– Hány csellistát tanított?

– Ötöt. Ezt úgy osztottam be, hogy mindenkinek négy egyéni órát tartottam az egy hét alatt, ami elég intenzív munkát követelt tőlük. Gyakorlatilag minden nap volt cselló órájuk, úgyhogy keményen dolgoztak. Ezek személyre szabott órák voltak, de emellett a kurzus záró koncertjére kiválasztott kamara műveket is próbáltuk.

Melyek azok a pontok, amelyeknél egy hét alatt változást tudott elérni?

– Nagyon sok mindenben tudtam segíteni egy hét alatt is; foglalkoztam például technikai részekkel, tehát magával a csellózás technikájával.

De ezek már nyilván nagyon rögzült technikai reflexek, hiszen már tíz-egynehány éve csellóznak...

– A fiatalok nagyon gyorsan tudnak változtatni, és ami jó, azt képesek azonnal átvenni. Ehhez persze meg kell találnom mindenkihez a megfelelő nyelvezetet, azt, ami egyénenként működik. Egy tanár számára egyébként ez az egyik legnehezebb feladat: minden gyerekhez megtalálni azt az utat, ami az ő személyiségének megfelel, és amin aztán előre tud lépni.

Vagyis kell az empátia.

– Így van. Azok a technikai fogások, amelyekről az előbb beszéltem, a szigorú értelemben vett szakmai alapokon természetesen már túlmutatnak, de szorosan kötődnek alapdolgokhoz is. Aztán van a másik része a mesterkurzusnak – amivel én szívesebben is foglalkozom mindig, mint a technikával – mégpedig az, hogy megpróbáljuk a növendékkel közösen megtalálni minden szerzőnek a saját szellemiségét és a saját lelkét. Azokat az eszközöket megtalálni, amivel a lehető leghívebben lehet kifejezni a szerző akaratát. Ez is nehéz; olyan feladat, amit személyre szabottan, megfelelő nyelvezettel kell kidolgozni minden egyes növendékkel.

Maradjunk még kicsit a technikánál. Ha azt látja, hogy valamit nagyon elrontottak valamelyik növendékénél, és ön azt korrigálni szeretné, hogyan tudja ezt szépen, diplomatikusan megtenni? Vagyis hogy ne járassa le a diákja tanárát…

– Itt azért elég magas a színvonal, erre a mesterkurzusra olyan fiatalok jöttek, akik már bejutottak valamelyik zenei főiskolára, úgyhogy náluk nincsenek nagyon elrontott dolgok. Manapság ez már megengedhetetlen is lenne, hiszen olyan nagy a verseny, hogy a nagyon „elrontott” gyerekeket sürgősen el kell tanácsolni a pályáról, mert semmi esélyük sincs. Szóval nekem egy ilyen kurzuson nem technikai alapdolgokat kell korrigálnom, hanem megtanítani a gyereket arra, hogyan dolgozzon, kialakítani mindenki számára azt a munkamódszert, amivel a legjobban tud fejlődni. Ebben természetesen az állandó tanára is segíti, de úgy gondolom, hogy egy-egy kurzus alkalmával én is tudok mutatni olyan utakat, olyan lehetőségeket, amelyeknek hasznát veheti.

– Vagyis új szempontokat tud adni.

– Igen. Szerintem mindent ki kell kísérletezni a négy fal között, hogy a gyerek megtalálja azt az utat, amivel aztán a leghatékonyabban tud fellépni egy koncerten.

Arra is van mód ilyenkor, hogy a szakmai órákon kívül, úgy általában, a hivatásról is beszélgessenek? Arról, hogy mi mindenre van szükség ahhoz, hogy hosszú távon is a pályán tudjanak maradni?

– Természetesen. A kurzuson mindig úgy szervezzük, hogy közös étkezések legyenek, olyankor bárki kérdezhet, és én szívesen elmondom a véleményemet. Ezek általában teljesen nyílt és őszinte beszélgetések, és úgy gondolom, sok gyereknek tudtam segíteni abban, hogy hogyan tudna továbblépni. A miénk igencsak összetett pálya, és a gyerekek életmódja manapság nagyon meghatározó. Nem akarom a sporthoz hasonlítani, de valamennyi összefüggés azért van. Annak, aki élsportolónak készül, vagy művésznek, aki szép eredményeket szeretne elérni ezen a pályán, minden áldozatot meg kell hoznia életmódban, gondolkodásmódban, saját szellemi és lelki művelésében. Csak így fog tudni helyt állni.

Befolyásolható ez még ilyenkor, 18-20 éves kor körül? Vagyis ha azt látja, hogy valaki nem tesz meg mindent ezért a pályáért, mit mond neki?

– Azt tanácsolom, hogy nyisson más pálya felé. Ha valakiben nem látom az elszántságot, az elkötelezettséget, a megszállottságot, akkor én nem csapom be a gyereket, nem akarom hitegetni, mert életek nem mehetnek tönkre. Kodály egy mondatban megfogalmazta, hogy mi az a négy dolog, ami ehhez a pályához szükségeltetik: kiművelt hallás, kiművelt szív, kiművelt értelem, és kiművelt kéz. Ezt próbálom én átadni a gyerekeknek.

Beszéljünk arról, amit ön is a legjobban szeret a kurzusokon, vagyis amikor egy-egy darabon dolgozik tanítványával. A résztvevők tudják előre, hogy mivel fognak foglalkozni, vagy ez ott helyben derül ki a számukra?

– Nem, ezekre a kurzusokra növendékeim 80 százalékban azokkal a darabokkal jönnek, amelyekkel már foglalkoztak korábban. A fennmaradó részre pedig én ajánlok néhány olyan művet, amellyel technikailag és mindenféle szempontból előbbre tudnak lépni, és azokkal ott együtt kezdünk dolgozni. Ilyenkor általában rövidebb lélegzetű darabokat választok, mivel ezeken keresztül gyorsabban tudom azokat a problémákat megfogni, amik egy-egy gyereknek a segítségére lehetnek. A csellóirodalomban van néhány alapmű, amit mindig teszt-szerűen kérni szoktam, mindenféle technikai nehézségre vannak standard darabjaim. Szóval, van receptem, de előfordul, hogy a receptet felül kell bírálni, új ötletek kellenek, de ez nem szokott gondot jelenteni. Ezeket a darabokat a kurzus végén természetesen elő is adják a koncerten, tehát én azt várom el, hogy az alatt az egy hét, tíz nap, vagy két hét alatt növendékeim a lehető legtöbbet tanuljanak tőlem. Ez idáig is nagyszerűen működött így, hiszen az, hogy milyen gyorsan tud új dolgokat megtanulni, minden fiatal számára nagy kihívás. Emellett öröm is, legalábbis én azt tapasztaltam, hogy ilyenkor mindenki beleveti magát a munkába, és rengeteget gyakorol.

Tehát a kurzuson először látott, új darabokkal is el tudnak jutni olyan szintre, melyeket a záró koncerten be tudnak mutatni?

– Igen, egy hét alatt kell megtanulniuk, de már jóval a kurzus előtt tudják, hogy nekik ezt teljesíteniük kell. Lehet, hogy a darabokkal nem készülnek el száz százalékosan, de azt le tudom mérni, hogy mennyire gyorsan tudnak új dolgokat megtanulni, milyen intenzíven tudnak dolgozni, milyen komolyan veszik a saját munkájukat.

A kurzust lezáró hangverseny tehát tulajdonképpen egy vizsga. Színpadon kell fellépni, nézők előtt.

– Így van. Ezek minden alkalommal szervezett, nyilvános koncertek, a helyszín pedig egy színház, esetleg egy templom. Ilyenkor mi, tanárok is fellépünk, úgy szoktuk ezt csinálni, hogy először a gyerekek játszanak, és mi zárjuk a koncertet egy-egy darabbal.

Ha ennyire feszített a tempó, hogyan szervezik meg a nem-kötött időszakokat? Vannak közös programok, ahol lehet egy kicsit lazítani?

– Igen, sőt, kirándulást is szoktunk szervezni, általában kétszer. Ezek nem egész napos programok, mert sok a munka, de azért elmegyünk, megnézzük a környéket, a nevezetességeket. Ezzel egyfajta csapatszellemet is formálunk, hogy a gyerekek egymástól is tanulhassanak. Van, aki például Dél-Koreából jön, a másik meg Franciaországból, teljesen más a kulturális hátterük, és ezeket a dolgokat megpróbáljuk közelíteni. Nem akarjuk, hogy bárki is elszigetelődjék, hogy félrevonuljon, és csak a szobájában, a hangszer mellett töltse a napjait, hanem legyen ez egy csapat, amelyik együtt tanul. Ez is nagyon fontos szempont egy mesterkurzusnál.

Bokor Gabriella

Forrás: www.parlando.hu

Péter Szabó cellist, conductor, music editor
Péter Szabó's recordings are available on Amazon.com: